Kissé optimistábban

Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy kimásztam a takonyból, amiről korábban írtam, de az is túlzás lenne, ha azt állítanám, még mindig olyan "zölden" látom a helyzetet, mint egy hónapja.

Nem történt semmilyen radikális változás. Ugyanúgy képtelen vagyok rávenni magam, hogy egyedül csináljak bármit is ü bár egyszer teljesen egyedül sétáltam el a boltba, ami hatalmas előrelépésnek számít :D

De amikor megírtam azt a bejegyzést, feléledt bennem egy kicsi makacsság. Az a bizonyos bizonyítási vágy. Így hát beiratkoztam a hőn áhított webdesigner tanfolyamra - és ami még durvább, hogy csinálom is :D Igaz, csupán egy hete kezdődött, tehát ezt még vehetjük kezdeti lelkesedésnek is. De még aznap megcsináltam az első házit - ami egyben azt is jelenti, hogy az első kb 10 leckét egyhuzamban olvastam el. 

A feladat nem volt túl hatalmas, de pont emiatt megvolt a "sikerélmény", és így folytattam is tovább. Ma már a második házimat csináltam. Más kérdés, hogy itt már kiütközik a kreatívatlanságom, de úgy vagyok vele, hogy majd jön az ihlet, pont, ahogy az írással is lenni szokott, Mivel hónapok óta unatkozom, szerintem természetes, hogy ellustult az agyam és nincsenek ötleteim. Viszont látom a fejlődést.

Ezeket csináltam "poszterként" a házihoz: 

   

Persze, egyik sincs kész és egyik se tetszik :DD 

De majd még dolgozom rajta. Fogalmam sincs, hogy miről akarok posztert csinálni. Néha van egy ötletem, de a megvalósítás közben teljesen elveszek, nem tudom tartani magam a kiválasztott ötlethez, stílushoz, főleg, mivel nincs is konkrét tervem, csak pl. egy ötlet, hogy legyen Angliás poszter. Hurrá.

De mindegy, majd kitalálom. Legalább jár rajta az agyam :)

Aztán a tanfolyamon kívül azt a fontos döntést is meghoztam, hogy egyelőre maradok ebben a rohadt országban. Igen, épp annyira nem szeretek itt lenni, mint eddig.

Viszont számot vetettem, és arra jutottam, hogy egyelőre itt vagyok jó helyen. Szeretnék megint Pesten élni, a barátaim közelében, és élvezni azt a szabadságot, amit a város ad, de szeretnék saját lakást is, és haladni a karrieremben is (nem mintha hatalmas karrierista vágyaim lennének, de perpillanat semmi kedvem újra új munkahelyet keresni, újra beilleszkedni és beletanulni egy munkakörbe, rohadt fárasztó.) Szóval adok magamnak még egy évet. 

Olyan furcsa az élet. 18 évesen azt terveztem, hogy 27 évesen már gyerekem lesz, de még csak láthatáron se volt senki, egyetlen normális kapcsolatom se volt még 18 évesen. Mégis határozott elképzelésem volt, hogy 27 évesen révbe érek. 

Most pedig itt vagyok majdnem 27 évesen, és épp annyira fingom sincs, hogy mi akarok lenni, hol és hogyan szeretnék élni, mint 18 évesen. Annyi a különbség, hogy már nincs az a fixa ideám, hogy gyerekem legyen 27 évesen :D (na meg hogy van egy barátom, akivel idestova három éve együtt vagyunk és közösen tervezzük az életünket - mármint a napok 95%-ban, én ugye néha elbizonytalanodom, de nálam ez teljesen normális... :D)