Rapszodikusan

Sok idő eltelt, mióta utoljára jelentkeztem.

Hiányzik az írás. Az elmúlt néhány hétben egyre többet gondolok rá, sokszor kerülök olyan hangulatba, hogy bárcsak leülhetnék és írhatnék. Rendszerint ez a kocsiban, vezetés vagy utazás közben jön elő, amikor nyilvánvalóan nincs rá lehetőségem. Aztán mire hazaérek, el is szállt a pillanat.

Az elmúlt hónapok nagyon eseménydúsak voltak. 

Lezártam egy közel négy éves kapcsolatot - egy kapcsolatot, amiben sokáig azzal áltattam magam, hogy ennél jobbat nem kaphatok, nem érdemlek, és baromira féltem, hogy mi lesz velem egyedül, mi lesz velem, ha nem lesz többé senkim. Hiszen előtte nem nagyon volt egyetlen épkézláb párkapcsolatom sem.

Március végén egy este hirtelen jött a tettvágy, és akkor azonnal kimondtam, hogy vége. És nem táncoltam vissza azóta sem. 

(Korábban, még novemberben, szintén volt egy próbálkozásunk, de akkor 3-4 hét után újra összegabalyodtunk)

Szabadnak éreztem magam, tettr késznek, elhittem, hogy bármire képes vagyok. Olyan szinten, hogy még a munkámba is beleuntam (abba, hogy napi 7 órát unatkozom, mert nincs tennivaló), és elkezdtem állást keresni. Április közepén pedig volt is egy kihagyhatatlannak tűnő ajánlat a kezemben és felmondtam.

Április végén megismertem valakit, akivel az első pillanattól fogva mesébe illően alakulnak a dolgok közöttünk. Egy hete se ismertük egymást, amikor elmentünk egy hétvégére wellnessezni - vagyis annak indult, valójában ki sem tettük a lábunkat a szobából, annyira egymásra voltunk kattanva...

Ennek már négy hónapja, és még mindig rózsaszín köd van, úgy érzem, mindkettőnk részéről. 

Június elején letelt a felmondási időm - borzasztóan éreztem magam, mert imádtam a csapatomat, a céget, szerettem bejárni. Mégis racionálisan nézve nem volt értelme ott lennem, mert nem fejlődtem és haszontalannak éreztem magam. 

Egy héttel később kezdtem az új helyemen, ami viszont kezdettől fogva rossz érzéseket váltott ki belőlem. A team leader, aki interjúztatott, fura volt már elsőre is - folyton egymás szavába vágtunk, nem volt meg az összhang, bár kedves volt. Azt mondta, hogy az első körös interjú után lesz még egy a másik team leaderrel és még egy csoportos is. Ehhez képest két nappal később ajánlatot kaptam, úgyhogy nagyon szupernek éreztem magam és elnyomtam a rossz érzéseket.

Aztán már a szerződéskötésnél is felhúztak, mert annyira hozzá nem értő volt a hr-es. Később, az első napom meg egyenesen katasztrofális volt, a csapatból pont nem a jó emberekhez próbáltam közeledni. Az első két hetem rettenetes volt, utáltam bejárni.

Közben változott a hozzáállásom, és megláttam benne a jót, a fejlődési lehetőséget. Itt másfél hónap alatt többet tanultam, mint az előző helyen egy év alatt. Épp, amikor már kezdtem biztosnak érezni magam és kedvelni a helyet meg a csapatot, behívtak beszélgetni a hr-re. Pontosabban azért hívtak be, hogy kirúgjanak, mert "nem illek a csapatba". Nagyon megalázó volt számomra.

Ugyanakkor egy-két órával később már hatalmas vigyorral élveztem a szabadságot, ami az ölembe pottyant. Úgy döntöttem, megérdemlek egy kis vakációt, úgyhogy bár jelentkeztem 5-6 állásra, nem toltam túl a dolgot. Mégis, csütörtökön rúgtak ki, pénteken már két helyre is behívtak állásinterjúra.

Kedden volt az első. Eddigre beiratkoztam egy kéthetes intenzív francia tanfolyamra és regisztráltam a munkaügyi hivatalba is. Kedden reggel nagyon jól sikerült az interjú, délután már hívtak is az ajánlattal.

Holnap kezdek.

Azóta véget ért a francia, és egy hetet voltam nyaralni is Horvátországban. Még el tudnék viselni egy-két hét munkanélküliséget, de nem akarok visszaélni a helyzettel és hálátlan lenni. Valójában nagyon büszke vagyok magamra, és arra, ahogy intéztem ezt az egészet. Kicsit abban bíztam, hogy nem fog ilyen gyorsan menni, nem fogok ennyire hamar munkát találni... de négy nap alatt sikerült, és még jobb fizut is kapok, mint amennyit kaptam ott, ahonnan kirúgtak.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések