Más szemmel

Megfigyeltem, mennyire befolyásolja a hangulatomat a hormonháztartásom.

Az előző bejegyzést jó régen írtam, de tisztán emlékszem, hogy épp megjött - és ilyenkor különösen érzékeny vagyok.

A befejezése a sztorinak egyébként pluszban kiakasztó volt, emlékszem, rettenetesen éreztem magam, és már azon pörögtem, hogy kész, vége, ennek a kapcsolatnak annyi.

Ugyanis az ominózus telefonbeszélgetést követően két napig nem beszéltünk. Csütörtökön a munkaidő vége felé kaptam a barátomtól egy üzenetet, amitől azt hittem, a falnak megyek. Ugye másnap reggel mentünk Prágába, a tervek szerint én nála aludtam volna, és onnan az ő kocsijával mentünk volna a Keletibe. 

"Mikor jössz át?" 

Ennyi.

Nagyon hosszú percek kellettek, hogy lenyugtassam magam annyira, hogy ne vágjam azonnal a falnak a telefont. Ekkor döntöttem el, hogy teljesen kizárt, hogy aznap este nála aludjak.

Amíg a kocsimhoz értem - kb egy óra -, azon agyaltam, hogy erre mégis mit írhatnék vissza. Minden, ami eszembe jutott, szarkasztikus, hisztis, gyerekes volt.

Szerencsére egy józanabb barátnőm a segítségemre sietett. 

"Szia. Gondolkoztam, és nekem kényelmesebb lenne, ha reggel itthonról mennék az állomásra, ezért ma inkább itthon alszom."

Semmi sértődés, semmi rinyálás, semmi "másik okolása". Csak közöltem, hogy nekem hogy jobb és hogy ezért mit teszek. 

Már nem annyira emlékszem szó szerint, hogy hogyan folytatódott, de biztosan megkérdezte, hogy miért, én pedig annyit írtam, hogy majd később, most edzeni vagyok. Tényleg edzettem

Miután végeztem, megírtam neki, hogy tőlünk pár perc a vonatállomás, ahonnan a Keletibe érek 20 perc alatt, és jobb szeretném a kocsimat is itthon hagyni a hétvégére, hogy a húgom tudja használni, ha esetleg szüksége van rá. Logikus észérvekkel álltam elő, semmi érzelgősség vagy hibáztatás, hogy mégis hogy képzelte, hogy nála alszom, miután így elcseszte a keddemet. Ráadásul miután két napig semmi kommunikáció nem volt köztünk, képes volt ennyit kinyögni, hogy hányra megyek át. Nem voltam hisztis picsa. (Illetve az voltam, de ő azt nem látta, mert neki az okos-erős nőt mutattam :D)

Aznap este nem is beszéltünk többet, és én kicsit lámpalázas voltam, hogy milyen lesz másnap reggel találkozni. A húgom vitt be végül a Keletibe, tök jó fej volt, hogy felajánlotta.

Akkor aztán hívott barátom, hogy melyik vágányra kell menni.

Amikor pedig találkoztunk, olyan volt, mintha mi sem történt volna, hiszen ott voltak a barátok, akik előtt mindig tökéletes párnak kell mutatkoznunk. Olyanoknak, akiknek semmi gondja nincsen és mindig halál boldogok. (nem szabad mások előtt veszekednünk.)

Telt-múlt az idő, amikor egyszer csak megkérdezte, hogy vasárnap ugye nála alszom? (Amikor hazaérünk)

Mondtam, hogy nem úgy készültem, otthon fogok aludni.

Totál elképedés, megrökönyödés, hogy dehátmiért.

Mondtam, hogy mert nekem úgy kényelmesebb.

Persze, nem hagyta annyiban, sőt megjegyezte, hogy furcsán viselkedem, és mi a baj mostanában.

Mondtam, hogy majd kettesben megbeszéljük.

Erre végül aznap éjszaka került sor, miután már mindketten jelentős mennyiségű alkoholt elfogyasztottunk. Ennek ellenére - vagy épp ezért - nagyon oldottan és felnőttesen megbeszéltük, hogy mi történt velünk a héten és ki hogyan élte meg a szituációt.

Neki szent meggyőződése volt, hogy én a keddi telefonbeszélgetésünkben lekoptattam (amikor mondtam neki, hogy ne haragudjon, de most takarítok, és nem tudok közben telefonálni), ezért nem is keresett, mert gondolta, hogy ha lenyugodtam, majd én jelentkezem.

Én pedig elmondtam neki, hogy pontosan az ellenkezőjét akartam. Hogy tőle vártam, hogy nyugtasson meg, vegye észre, hogy megbántott, ő jelentkezzen. 

Nagyon érdekes volt megismerni az ő szemszögét. 

És nagyon jó érzés volt kiadni magamból a bánatomat. Azt, hogy úgy érzem, ő nem hajlandó áldozatot hozni azért, hogy mondjuk találkozzunk, ha én nem tudok menni. Hogy túl kényelmesnek tartom őt, és bánt, hogy nem támasztja alá tettekkel a szavait. 

És végül úgy tűnt, hogy ő is megért engem, és én is megértettem az ő nézőpontját.

Csak azt sajnálom, hogy annyira részegek voltunk, hogy nem maradt meg az egész beszélgetés a fejemben.

Tanulságos egy hét volt, az biztos.

Mostanában minden rendben van - karácsonykor is átjött, sőt két hete "csakúgy" nálunk töltött egy vasárnap estét. Most meg az utóbbi két hétben beteg voltam, és akkor is magától meglátogatott :) - (mondjuk akkor is épp megjött és minden este rinyáltam magamban, hogy mégis miért nem látogat meg, milyen barát az ilyen, de aztán péntek este, és szombat délután is átjött).

Szóval azt hiszem, igyekszik.