Flegma

Folyton azon rinyálok, hogy unatkozom - hogy soha semmi nem történik velem.

Pedig ez nem igaz. Úgy tűnik, túl magas az ingerküszöböm, és emiatt nem érzékelem, mennyi mindent csinálok, mennyi minden történik velem.

November elején voltam Hollandiában és Angliában is, mindkettő nagyon jó volt, bár más okokból. 

Hollandiában a barátnőimmel voltunk, bejártunk néhány helyet, nagyon szép és élhető ország.

Angliában pedig a barátomat látogattam meg. Ja, mert nyáron hazaköltöztem, ha nem említettem volna, ő pedig kint maradt. Annyira kusza bennem minden.

Az utóbbi egy évben nagyon bizonytalan és tanácstalan vagyok az életemet illetően. Azt érzem folyton, hogy nem vagyok jó helyen, hogy máshol kéne tartanom, tennem kellene valamit. De közben gőzöm sincs, mi ez a valami. Az az igazság, hogy még ha tudnám se tennék semmit, annyira totoja vagyok. (Nem hiszem, hogy létezik ez a szó)

Pedig annyi tervem van. Jó ötleteim vannak, még csak azt se mondhatom, hogy megvalósíthatatlanok. De mindig jön a "de". Mindig túl lusta vagyok, túl nagy erőfeszítésnek tűnik, és inkább visszahúzódom a kényelmes - de annál kevésbé hasznos - semmittevésbe. Vannak próbálkozásaim, pl. beiratkozom tanfolyamokra, de sosem viszem ezeket végig. 

Az egyetlen hosszabb távú befektetésem a jogsi volt. Júniusban elkezdtem a kresz, augusztusban levizsgáztam, szeptemberben elkezdtem vezetni, október végén megvolt a forgalmi. Az elsősegély még hátravan, de úgy érzem, eddig tartott a lendület (már ez is jelentősen hosszabb idő, mint amit eddig magamtól bármire is szántam, úgyhogy nagyon büszke vagyok :) ).

Jó, azért itt is vannak próbálkozásaim, és azért is torpantam meg, mert idénre már nem volt időpont az eü-re. Fair enough, na.

Gondolkoztam, miért csináltam a jogsit, mi motivált heti 2-3-szor, hogy reggel ötkor keljek és fél héttől vezessek

Arra jutottam, hogy az, hogy erre nem kellett készülnöm nap mint nap. Odamentem, levezettem a másfél órát, és utána folytatódott a nap. Egy nyelvtanfolyamnál ez nem így van, elmegyek, ott szerepelni kell mások előtt, aztán még otthon is egy rakás felkészülést igényel. Nálam ezek nem működnek.

Talán ezért is kéne inkább magántanárhoz járnom. Talán az a módszer jobban működik (bár emlékszem, a gimiben ez sem volt annyira így, simán elmentem Melindához franciára anélkül, hogy valaha is házit írtam volna :D). 

Mennyi-mennyi tervem van. Mégis képtelen vagyok bármiért is rendesen megdolgozni. Imádok írni, imádom megtervezni, hogy mit fogok csinálni... de aztán elbukik az egész ott, hogy elkezdem. Ja, mert többnyire el sem kezdem. 

Talán még a mostani kis lépéseimnél is apróbbakat kellene célul kitűznöm.

Jelentkeztem egy marketinges állásra. A második körnél járok, ahol 3 feladatot kell megcsinálnom. Eddig az volt az apró lépés, hogy pl. megcsinálom az első feladatot. De azt hiszem, talán már az is haladás lenne, ha az lenne a mini-cél, hogy ELKEZDEM :D 

Rengeteg motivációs és pszichológiás könyvet olvasok és előadásokat hallgatok. Érdekesek, és egészen le is kötnek. 

Tudom, hogy most, hogy itthon vagyok, egyedül vagyok, magammal kellene foglalkoznom. Megtalálni, hogy mi az, ami érdekel, amire építeni lehet. De úgy érzem, hogy ehhez az egészhez nincs kedvem. Lusta vagyok.

Az akaraterőmet kellene megedzenem. Utána jöhet az önismeret :D

Bár azt hiszem, azzal nincs baj. Tudom, hogy milyen vagyok, ismerem a hibáimat, el is fogadom őket (túlságosan is, pedig bőven lenne min javítani), egyszerűen annyira ostoba és lusta vagyok, hogy szarok rájuk. Pedig mennyivel jobb ember lehetnék!

Ezt a közömbösséget szeretném levetkőzni. Szeretném, ha érzéseket váltana ki belőlem minden, és ha felismerném, megélném ezeket az érzéseket. Nem csak élnék a nagyvilágban a flegma pofámmal.