Blabla

Nem sokat mutathatok fel a legutóbbi bejegyzésem óta.

Francián szerintem azóta nem voltam :D
Az új elhatározás az, hogy januártól önállóan készülök a nyelvvizsgára, és mellette a kérdéses részeket egy magántanárral átbeszélem (már megvan a tanár :P ). Nyelvvizsga májusban.

Edzeni viszont azóta is rendesen járok :) (jó, múlthéten egyszer lemondtam... de csak mert eléggé elcsórósodtam)

Ja, a kocsim ebben a hónapban simán lesz egy 100-as. (olajcsere, műszaki, és még néhány elromlott bizbasz)

A barátommal azóta is remekül megvagyunk :)

Igazából ezt mind csak magamnak írom, hogy lássam a folyamatot, fejlődést, visszatekinthessek, hogy mi mindent értem el (vagy épp mi mindenben voltam lusta), így aztán borzasztó unalmasan fogalmazok. Meg semmit nem fejtek ki részletesen, és így nagyon száraz.

Olyan jó lenne megint regényt írni.

Mivel semmi dolgom a munkahelyemen, egész nap fb-zom meg az élet nagy dolgain agyalok, játszom, meg újabban JavaScriptet tanulok. Pedig akár írhatnék is. (oké, valamelyik nap nekiálltam egy regénynek, de annyira erőltetetten tekergettem a szavakat, hogy felidegesítettem magam.)

Az élet nagy kérdésein való töprengésnél megállapítottam, hogy mi okozza a kudarcaim 99%-át.

A fókusz hiánya.

Tele vagyok ötletekkel, vágyakkal, listákkal. De képtelen vagyok kiválasztani egyetlen dolgot, hogy csak arra figyeljek, csak arra fókuszáljak, és azt csináljam rendesen.

Mert mit csináltam most is?

Munkahelyet váltotttam, pasit váltottam (jó, ez valamennyire rendben is van :D), ráálltam a lakáskeresésre, aztán megint munkahelyet váltottam, közben franciául tanultam, majd elkezdtem edzeni és közben még mindig franciára is járkáltam, de egyre kevésbé. Így nem működik.

Bele-belekapok mindenbe, de nem csinálom végig.

Ezért most úgy döntöttem, hogy egyszerre csak egy dolog lesz.

Úgyhogy nem járok franciára :D (amúgy is utálom :D)

A december a testemé.
- Heti kétszer személyi edző
- Heti 1-2-szer kardió
- Tartok egy úszós hetet (jövő héten) - igazából, ha már egyszer elmegyek, akkor is nagyon büszke leszek magamra :D
- Heti egyszer szaunázom
- Elmegyek gyantáztatni (mindig magamnak csinálom, de annyira unoooom)
- Hajat festek (ez már megvan :D)
- szoliba megyek kétszer
- kevesebb szart eszem (jobb napokon eddig összejön :D)

Ez szerintem tartható.

Januárban pedig jöhet a francia. Májusban muszáj nyelvvizsgáznom, mert szeretnék továbbtanulni, amihez kell a diploma. (illetve két opció van, az egyikhez kell, a másikhoz nem :D)

Tavasszal, április felé pedig a lakásprojekt.

Azaz veszek egy lakást.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések