Visszatérve a vicces sztorira...

Az egész 2012-ben kezdődött. Márciusban az a szerencse ért, hogy kimehettem Amerikába fél évre egy szakmai gyakornoki program keretében.

És itt találkoztam egy sráccal, aki elég mély nyomokat hagyott bennem. Sok szempontból ő volt az első az életemben. Kalandos se veled-se nélküled kapcsolat volt az ex-árnyékában. Szeptemberben hazajöttünk, és akkor én kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó ezt így folytatni, döntse el, mit akar.

Egy héttel később találkoztunk, közölte, hogy szeret és meg akarja rendesen próbálni. Úgyhogy bele is vágtunk, én mégsem éreztem azt, hogy jó lenne ez a kapcsolat. Folyton szenvedtem, féltékenykedtem a volt barátnője miatt, aki rendszeresen írogatott neki, meg hát ott voltak a korábbi sérelmek is (szintén a lánnyal kapcsolatban - ugyanis ők még Amerikából is rendszeresen skype-oltak, meg olyan beszélgetéseket folytattak, ami nem hiszem, hogy elfogadható, amikor valaki mással jársz. vagy lehet, hogy csak én vagyok túl monogám típus, mindenesetre szarul esett, hogy kb. szexcsetelt az exével). 

Tehát elég depressziós és hisztis voltam, ami miatt elviselhetetlenné váltam a legváratlanabb pillanatokban rám törő sírórohamaim miatt. Mindegy, kár szépíteni: bár személyiségileg tökéletesen passzolHATTUNK volna, valami miatt mégsem illettünk össze, ezt most már belátom. Ha valaki a legrosszabbat hozza ki belőled, akkor ő nem neked való, bármennyire is a zsánered tökéletes megtestesülése :)

November elején szakítottunk, mivel kiderült, hogy megcsalt. Persze, még én éreztem szarul magam, mert sikerült ráadásul úgy alakítani, hogy konkrétan ő szakított velem. Teljesen magam alatt voltam.

Két hónapig mély depresszióban léteztem, nem ettem, nem ittam, nem aludtam, ellenben minden este eljártam futni, hajnalban mentem dolgozni, és hát nem egyszer megesett, hogy a buszmegállóban ájultam el a tropára kínzott szervezetem miatt.

Talán egyszer találkoztunk Szilveszter előtt, de csak futólag. Volt, hogy beszéltünk facebookon, volt, hogy fel is hívtuk egymást, és emiatt aztán élt bennem a remény, hogy egyszer még lehet ebből valami. Főleg, hogy a barátnőim is folyton azt mondogatták legyintve, hogy "ugyan, két hét, és újra együtt lesztek". Mert hát Amerikában így működött: két hetente szakítottunk majd újra összejöttünk. Csak hát akkor szomszédok voltunk, egy helyen dolgoztunk, itthon viszont a város két végén éltünk, szó sem lehetett arról, hogy véletlenül összefussunk, nem volt semmi közös elfoglaltságunk.

Szilveszterkor végül mindketten olyan mámorosra ittuk magunkat, hogy megbeszéltük, találkozunk - úgy hajnali 3-4 magasságában. Életem legkínosabb, legméltóságrombolóbb éjszakája volt, és a reggel sem lehetett volna gázabb. Onnantól fogva nem is beszéltünk, letöröltem őt facebookról, az egész családját letiltottam, mert látni sem akartam semmit, ami rá emlékeztetett.

Akkor nyílt fel a szemem, akkor döbbentem rá, hogy ő mennyire nem jó nekem, hiszen csak tönkretesz. Életem legsötétebb időszaka volt az a pár hónap a szakítás után. Február környékén jutottam el arra a pontra, amikor azt gondoltam: na majd én megmutatom neki, hogy kit veszített el. (haha, ez a bosszú-gondolat szerintem minden összetört szívű lánynál felbukkan :D)

Márciusban a legjobb barátnőmmel költöztem össze, végre nem voltak itthoni családi béklyók, a magam ura voltam. A Sors úgy hozta, hogy március végétől pont találtam is munkát (tényleg kb az ölembe pottyant - a barátnőmmel mentünk le inni egyet, ahol találkoztunk valami ismerősével, akinek az első mondata kb az volt, hogy felszolgálót keres és hogy nem tudunk-e valakit; történetesen akkoriban épp felszolgáló melót kerestem).

Áprilisban történt, hogy egy másik barátnőmmel megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt bulizni. Nem volt ez szokatlan, márciustól minden második nap ittam, minden harmadik nap buliztam, és minden alkalommal összeszűrtem valakivel a levet, mert annyira leszarom voltam.  Na mindegy, ez alkalommal megbeszéltük, hogy a helyen találkozunk, mert én sokáig dolgoztam. Ők már bent voltak, én meg a bejárat előtt kígyózó sorban álltam, amikor egyszer csak egy benga kétméteres csávó beállt elém (nem vagyok egy magas lány, na), amit meglehetősen zokon vettem, és elkezdtem neki mondani a magamét, hogy mekkora paraszt. Mire a mellettem álló srác rám nézett, hogy mit pattogok - és Ő volt az. Akkor találkoztunk először Szilveszter óta.

Nagyon ügyes voltam, ami a "leszarom-stratégia" követését illeti. Amíg bejutottunk, váltottunk néhány szót, aztán otthagytam, hogy megkeressem a barátőimet. Emlékszem, még talán meg is ölelt :D Ő smseket írogatott később, amikor látott, én meg hitelesen játszottam a "boldog vagyok nélküled" szerepet.

Eltelt egy hét, épp dolgoztam. Volt teraszos része is a helynek, ahol felszolgáltam, amin rendszeresen keresztül másztak a járókelők. Egyszer csak rám köszönt valaki a semmiből - és baszki, megint ő volt az. Megkérdezte, hogy tudom-e, merre van az egyik hely, mert már ezer éve bolyong, és nem tudja, merre kéne mennie. Nem tudtam és otthagytam :D

Éjjel írt smst, hogy végeztem-e már, mert ha igen, akkor szívesen hazavisz. Nem tudta, hogy a belvárosban lakom már, szóval ez volt az apropó. Írtam neki, hogy "nem hazamegyek, úgyhogy majd máskor", mire FELHÍVOTT, hogy de akkor hogy fogja visszakapni a valamijét. (nálam maradt valami cucca). Szóval nagyon vicces volt, és akkor is irtó büszke voltam magamra, hogy leráztam.

Aztán májusban megismertem a mostani barátomat. Vele elég furán indult a dolog. Még mindig ugyanott dolgoztam, és ott az egyik sráccal közelebbi kapcsolatba is kerültem, aztán hamar kiderült róla, hogy egy szociopata őrült. Mármint most tényleg, ilyennel én még nem is találkoztam. Nos, a mostani barátom akkoriban az ő legjobb barátja volt :) Ezért aztán május környékén rendszeresen felbukkant, hogy megigyon nálunk egy fröccsöt, illetve május végén végül el is kezdett nálunk dolgozni. Kb egy-két hetet dolgoztunk együtt, és nem egyszer még meló után együtt ültünk be valahova a csapattal. 

A harmadik ilyen alkalommal hajnali fél 3 felé elindultunk haza, ő elkísért engem. Mivel tudtam, hogy a világ végén lakik (nem pesti), és csak reggel öttől tudott volna hazamenni, kissé becsiccsentve felajánlottam, hogy nálam aludhat, DE NEM CSINÁLUNK SEMMIT.

És az a vicc, hogy ez tényleg így is volt :) Cukin összebújtunk, de még csak meg sem csókolt.

Aztán volt még egy hasonló estén, amikor egy ivás után nálam aludt, és akkor sem történt semmi, és már szarul is éreztem magam, hogy ennyire nem vagyok vonzó vagy mi :D De végül kibújt a szög a zsákból és elmondta, hogy mivel munkatársak vagyunk, nem fog rám hajtani, mert csak megbonyolítanánk mindent. 

Én akkoriban már utáltam a munkahelyemet, mert a főnököm egy seggfej volt (a szociopata srác...), és végül június 7-én délután fel is mondtam. Este hatig dolgoztam, aztán szabad emberként maradtam ott fröccsözni a többiekkel. Zárás után is még beültünk valahova, és utána ismét együtt mentünk haza - és akkor már volt csók meg minden :D 

Egy hónapig még így találkozgattunk, bár inkább csak a meló kapcsán (bejártam hozzá inni :D), aztán elvitt rendesen randizni is (felültünk a Deákon az óriáskerékre :)) ), és végül megbeszéltük, hogy akkor ez egy kapcsolat.

Július közepén szerveztünk egy nagyobb találkozót azokkal, akikkel együtt voltunk kint Amerikában, így találkoztam újra az exemmel. Volt pár kínos pillanatunk, de aztán  beszélgetni kezdtünk, és elmesélte, hogy megismert egy

lányt, akit hazakísért, és abban bízott, hogy majd fel is mehet hozzá, de a lány lekoptatta. Na, ő mára a barátnője, hivatalosan kb fél éve vannak együtt.

Tavaly július óta nem is találkoztunk, kb háromszor írtunk egymásnak, illetve hát főleg én neki - de egyszer ő jelentkezett, meg is lepődtem :D Ennek főleg az az oka, hogy tavaly szeptemberben visszament Amerikába egy évre - a barátnője pedig később, májusban ment utána. Most jöttek mindketten haza úgy két hónapja.

Ééééés. elérkeztünk a múlt heti vicces történésekhez. 

Amerikában 3 lánnyal laktam együtt anno, és velük azóta is havi rendszerességgel szoktunk találkozni. Volt kint egy közös ismerősünk, egy srác, aki amúgy puerto rico-i, akinek magyar barátnője van, és épp most múlt héten itt volt Magyarországon és itt ünnepelte a születésnapját, amire minden ex-gyakornokot meghívott. 

Az egyik volt lakótársammal meg is beszéltük, hogy elmegyünk. Amikor már indultam otthonról, felhívtam, hogy akkor merre van, hol találkozunk - és közölte, hogy ő most épp az exemmel és a barátnőjével van és együtt mennek, de találkozzunk XY helyen. Akkor már nagyon gáz lett volna lemondanom, szóval végül is találkoztunk - és hát megismertem az "új lányt". Jó fejnek tűnt, bár igazából csak annyit beszéltünk, hogy szia, én én vagyok, te meg te. 

Nem is ez a lényeg, hanem hogy elmentünk együtt a helyre, ahol összesen végül kb 35-en gyűltünk össze. Kb egy órája lehettem ott, amikor leült velem szembe egy lány, hogy beszélgessen a többiekkel. Aztán találkozott a pillantásunk - és mindketten totál lefagytunk. Ugyanis ő volt az a lány, aki miatt szakítottunk. Akiről tudtam, hogy utál, és hát bevallom, én sem vagyok oda érte :D 

Aztán belegondoltam, hogy a jelenlegi barátnőnek milyen szar lehet, hogy a pasijának két exe is ott van. 

Szóval ez történt velem. Tudtam, hogy egyszer eljön a nap, amikor találkozom mindannyiukkal, de azt hittem, hogy ez majd külön-külön lesz :D Bár vicces, hogy végül is így történt. Legalább túl vagyunk a temérdek kínos pillanaton.

Az exszel egy szót se váltottunk - értem jött barátom, és együtt hazamentünk. Elmeséltem neki is a sztorit, ő is tök viccesnek találta :D 

Furcsa az egész egyébként. Valahol még mindig érdekel meg törődöm vele, de közben meg megtanultam kívülről szemlélni a dolgot, mert tudom, hogy a mi történetünk véget ért. Néha jönnek majd még ilyen kis vicces epizódok, de maga a sztori már befejeződött.

Az egyetlen dolog, ami miatt még mindig foglalkozom vele az az, hogy még soha senki nem váltott ki belőlem olyan érzéseket, mint anno ő. Mellette úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok - de csak akkor, ha az azt jelenti, hogy érte tehetek valamit. Megtanultam magamról, hogy mennyire odaadó és önfeláldozó tudok lenni. Csak nem ő volt a megfelelő ember, akinek ezt megadhattam. 

A mostani barátomat pedig imádom, nála jobb embert kívánni sem tudnék - mégsincsenek meg ezek a nagy érzések. Nincs szenvedély vagy a "bármit megtennék érted" érzés. Ez pedig egy kicsit hiányzik. Újra meg újra mérlegelek, hogy jó-e így, ez a kapcsolat, vagy mit tehetnék, hogy jobb legyen, vagy engedjük inkább el egymást. De közben meg szeretem. Azt kell eldöntenem, hogy a mesébe illő lángoló őrültség kell-e nekem, vagy ez a nyugodt, biztonságos érzés. Egyre jobban hajlok egyébként arra, hogy hosszú távon jó együtt :) Kinek kell az érzelmi hullámvasút meg a sok izgalom, amikor tudod, hogy ott van melletted valaki, aki bármit megtenne érted, akire számíthatsz és aki szeret?