Hogyan kell elkezdeni egy életet?

Emlékszem, korábban írtam már erről egy 5-6-7 évvel ezelőtti blogomban. Sokat elárul, hogy még ennyi idő elteltével is foglalkoztat a kérdés...

Pár éve azt gondoltam, milyen előnnyel indulok a munkaerőpiacon, mert vannak külföldi tapasztalataim, ráadásul diákmunkában is dolgoztam. Épp csak azt nem fogtam fel, hogy a felszolgálás sehol máshol nem előny, csak a vendéglátásban...

Tavaly ősszel értem el a tetőpontot, amikor azt mondtam, többet nem akarok felszolgálni, nekem irodai munka kell, napi 8 óra, hétfőtől péntekig. De esélyem se volt ilyet találni rendes munkaként... szerencsére akkor még megvolt a hallgatói jogviszonyom, és diákmunkaként el tudtam vállalni egy recepciós állást - annál a cégnél, ahol most is dolgozom.

Most egy elég hangzatos pozícióban vagyok, és nagyjából szeretem is a céget, mégsem érzem mindig jól magam. Valami hiányzik. Pedig tényleg azt kell mondjam, megfogtam az Isten lábát itt... 

Ahogy írtam, a barátom kint van Angliában. Egy szállodában dolgozik felszolgálóként. (neki ez is a szakmája) A terv az, hogy megyek utána tavasszal. 

De nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.  Itt hagyni a munkahelyemet (nem a lojalitás miatt, azt sajnos kiölték belőlem azzal, hogy ők is csak ígérgetnek, de semmit nem tartanak meg), a jó fizetésemet, a kényelmes, de borzasztó unalmas és egysíkú életemet? Ez a legfőbb problémám. Szeretek itt lenni, itt élni, de UNOM. Amikor 6 éve kimentem Angliába, vagy amikor 3 éve kimentem Amerikába, ugyanezt a fásutságot éreztem, és kellett az izgalom. Az újdonság varázsa. 

Most is mennék, ezzel nincsen gond. De 25 évesen már nem tehetem meg, hogy csakúgy felmondok, és kockáztatok mindent, igaz? Sajnos én még mindig elég infantilis vagyok, ha döntéseket kell hoznom. Nem vagyok se kitartó, se türelmes, de főleg megfontolt nem. A bátyám is azt mondta: összefoglalhatjuk a 2014-es évedet úgy, mint az évet, amikor meghoztad életed legrosszabb döntéseit. 

Oké, ez azért túlzás - ezt azért kaptam, mert elköltöztem itthonról, és kidobtam az albakon egy csomó pénzt az albérletre. Majd vettem két kutyát a 30nm-es lakásunkba úgy, hogy a szerződésben feketén.-fehéren le van írva, hogy nem tarthatunk állatot. Persze, a kutyák némi kárt is okoztak a lakásban, amit az utolsó pillanatban kellett korrigálnunk, ráadásul akinek van állata, tudja, hogy az oltások egy vagyonba kerülnek - hát még két kutyának... Az ivartalanítás meg még egy külön menet lesz (40-50 ezer kettőjüknek, plusz 1 hét szabadságot is ki kell vennem, hogy itthon legyek velük).

Szó se róla, hoztam ostoba döntéseket.

Ugyanakkor megcsináltam az utolsó két vizsgámat (amit már lehetetlennek tartottam, hogy valaha is meglesz), megírtam a 100 oldalas szakdogámat, államvizsgáztam. Hazaköltöztem, lerendeztük az albérletet, kiküldtem a barátomat Angliába, mert ez volt élete lehetősége. 

Nem tudom, hova vezet mindez, de úgyis kiderül. Az a gond, hogy az utóbbi 5-6-7 évben úgy érzem, egy helyben toporgok. Nincs több pénzem, mint akkor, nincs saját lakásom, még egy jogosítványom sincs, nemhogy autóm. Ellenben van két kutyám, akik az őrületbe kergetnek engem és a családomat is, és "ideláncolnak". Most, hogy itthon vagyok, legalább a fizetésem fele nem egy vadidegen ember lakására megy el, ez jó hír. De épp ezért gondolom úgy, hogy nem szabad még tavasszal kimennem Angliába. Várnom kellene még pár hónapot, és majd talán nyáron belevágni ebbe az egészbe - addigra gyűjtök is egy kis pénzt, és a barátom is berendezkedik kint, előkészíti a terepet.

Mindenesetre kíváncsi vagyok, mit hoz nekünk 2015, Ez az év most nem tölt el izgatott várakozással.