Filozofálgatás

Frissítésről: A Mágia Őrzőjéből ma felteszem a 4. fejezetet :) 

Ettől a számtól mindig feldobódok és én is ilyen irtó idiótán táncolok rá. 

Most ezt a részt mellőzöm, de írok helyette pár dolgoról :)

Természetesen újra áll a bál a munkahelyemen. Napról-napra egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy ideje távoznom. De ezt az egy hónapot most már kibírom.

Ki is számoltam, hogy túl sokat már nem leszek bent. Jövő héten dolgozom minden nap, aztán csak hétfő-kedden, mert szerdán megyek Párizsbaaa :) Onnan vasárnap jövök haza, hétfőtől megint meló két hétig (ebből két nap állásbörzés!), aztán már 28-a van, és jön a szemműtét.

Ha jön.

Aztán két hétig itthon leszek - egy hétig életképtelenül, aztán március 6-7 körül elviszem a kutyákat is ivartalaníttatni, úgyhogy utána egy hetet velük leszek itthon (bár még elvileg akkor sem fogok tudni dolgozni a szemem miatt, szóval ez inkább két legyet egy csapásra eset).

Aztán március 16-tól újra meló, de azon a héten fel fogok mondani. Az eddigi tapasztalatok alapján nem kell majd letöltenem az egyhónapos felmondási időmet, de ha mégis, akkor is legkésőbb április közepén már repülhetek ki a barátomhoz :) 

Utána meg havonta járhatok haza kontrollra.

Ajj, nagyon várom már. Minden áldott nap azon gondolkozom, milyen más lenne kint. Itthon annyi mindennel kell foglalkoznom... olyasmikkel, amiket nem szeretek. És igen, ez az egész Anglia dolog megint egy nagy menekülés a részemről. 

Ahogy 2009-ben is menekülés volt, vagy ahogy 2012-ben Amerika is egy menekülés volt.

2009-ben magától a továbbtanulástól; fogalmam se volt, mihez kezdjek magammal érettségi után, és kellett egy kis időt nyernem, hogy kitaláljam.

2012-ben pedig ugyanígy a suli elől, de ezúttal a vizsgák, a befejezés elől. Nem álltam készen arra, hogy órákra járjak, szakdogát írjak, gyakorlatra menjek. Még élni akartam, bulizni... nem akartam, hogy beköszöntsön a nag

ybetűs Élet.

Most a felelősség elől menekülök. A pushy világ elől, ahol akkor érhetsz el bármit is, ha átgázolsz mindenkin. Én nem vagyok ilyen és nem is akarok ilyen lenni.

Gáz, de valahogy úgy képzelem az életem, hogy néhány évig eldolgozgatok, aztán otthon maradok a gyerekekkel és háztartást vezetek. Lusta pici oroszlán-lány vagyok. Nem azért, mert büdös a munka (a felszolgálás tényleg egy kőkemény meló, fizikailag és szellemileg is, amikor a vendég se tudja, hogy mit akar, de panaszkodik), hanem mert nem találtam meg azt, ami tényleg örömet szerez. Vagy legalábbis nem hosszú távon.

Emlékszem, amikor először kezdtem a vendéglátásban dolgozni, nagyon odavoltam érte, hogy mennyire király. Imádtam. 8 teljes hónapig odavoltam, aztán meg jött Amerika - ott is imádtam, de már más volt, és belefásultam az életem más részei miatt. (a szerelmi bánat nem tesz jót a karriernek, ha rólam van szó :D)

Aztán elkezdtem ennél a cégnél dolgozni másfél éve (WOW!), és emlékszem, 4 hónapig szent meggyőződésem volt, hogy megtaláltam a helyem és azt, amit egész életemben csinálni akarok. Akkor kezdtem a valódi oldalát látni a cégnek, meg az egész üzletnek - szép lassan mondogattak fel az emberek. Átlagosan 20-an dolgozunk a cégnél. Összeszámoltuk, hogy tavaly - 2014-ben - összesen 16-an mentek el (ebből 3 embert rúgtak ki, őket is azért, mert az értékesítési vezető így akart feljebb mászni és nagyobb befolyást nyerni..). 

Szerintem ez sokat elárul.

Fel is merült a lányokkal a cégnél, hogy saját vállalkozást kellene alapítanunk, mert ha ilyen nyomorékok képesek több mint 10 évig vezetni egyet, akkor mi is... :D